Skip to content

Apáthy-díj 2010 eredmény PDF Nyomtatás
2010. december 17. péntek, 08:54
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2010-ben kilencedik alkalommal írt ki pályázatot az Apáthy István-díjra, a 2009/2010. tanévben felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók részére. A pályázatra hat munka érkezett, melyeket öttagú bíráló bizottság értékelt. A bíráló bizottság megosztott I. helyet osztott ki két pályázó részére, II. és III. hely ugyanakkor nem került kiadásra.

A pályázat megosztott I. helyét nyerte el Scholz Ildikó "Eredetiség és átdolgozás a zeneművek körében", illetve Kósa Lehel "Az előadóművészi tevékenység jogi védelme" című munkája.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a magyar elnökség apropóján rendezett szakmai rendezvényen, a Magyar Szabadalmi Hivatalban került sor, amelyen részt vett Richard Owens, a WIPO szerzői jogi igazgatója is.

Módosítás dátuma: 2011. január 10. hétfő, 08:33