Skip to content

Egyesületi hírek
Apáthy-díj 2009 eredmény PDF Nyomtatás
2009. november 12. csütörtök, 08:49
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2009. évben is – immár nyolcadik alkalommal – pályázatot írt ki az Apáthy István-díjra, a 2008/2009. tanévben felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók részére. A pályázatra öt munka érkezett, melyeket öttagú bíráló bizottság értékelt. A bíráló bizottság által meghatározott eredmény szerint a II. helyezés nem került kibocsátásra, a III. helyezést pedig megosztva kapta két pályázó.

A pályázat I. helyezettje Lovas Lilla Júlia „A szoftver jogi oltalma” című munkája lett. Megosztott III. helyezést kapott Bagoly Andrea és Nagy Dániel Endre.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre az „új” szerzői jogi törvény hatálybalépésének tízedik évfordulója kapcsán rendezett szakmai rendezvényen, a Magyar Szabadalmi Hivatalban került sor.
Módosítás dátuma: 2010. március 01. hétfő, 09:06
 
Konferencia a tíz éves szerzői jogi törvényről PDF Nyomtatás
2009. október 09. péntek, 12:50

Az "új" szerzői jogi törvény hatálybalépésének tízedik évfordulója alkalmából közös szakmai ankétot szervez a Magyar Szabadalmi Hivatal, a  Szerzői Jogi Szakértő Testület, a Magyar Szerzői Jogi Fórum és a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület.

A konferencián előadást tart:
Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Előadásának címe:  „A magyar szerzői jogi törvény elmúlt tíz évének gyümölcsei és gyötrelmei”;
Christian Wichard, aki jelenleg a Német Szövetségi Igazságügyi Minisztérium kereskedelmi és gazdasági jogért felelős igazgató-helyettese, decembertől pedig a WIPO egyik – egyebek mellett a mi térségünkért is felelős – főigazgató helyettese lesz.
Szinger András, az Artisjus főigazgatója. Előadásának címe: „Jogérvényesítés a közös jogkezelésben - az új Szjt. hatálya alatt”.

Moderátor: Tomori Pál, az EJI igazgatója, az MSzJF alelnöke, a MIE szerzői jogi alelnöke.

Az előadásokat követően kerül sor a Magyar Szerzői Jogi Fórum által nyolcadik alkalommal kiírt Apáthy-díj ünnepélyes eredményhirdetésére. Az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – Arany László kezdeményezését követően Apáthy István előterjesztése alapján született meg. A pályázat a neves jogtudós, a pesti tudományegyetem hajdani rektora, Apáthy István (1829-1889), akinek személyében az 1870-es évek egyik legnagyobb tekintélyű kodifikátorát, a nemzetközi, a kereskedelmi és váltójog első tudományos művelőjét tisztelheti a hazai jogásztársadalom, szellemi öröksége ápolását tűzte ki célul.

A konferencia időpontja: 2009. november 12.; 14:30 óra
A konferencia helyszíne: Magyar Szabadalmi Hivatal II. emeleti konferenciaterme (1054 Budapest, Garibaldi utca 2.; térkép)

A konferencia ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel.
Módosítás dátuma: 2009. november 10. kedd, 07:53
 
Könyv Ficsor Mihály 70. születésnapjára PDF Nyomtatás
2009. augusztus 27. csütörtök, 09:17

Ficsor Mihály, a Magyar Szerzői Jogi Fórum egyesület elnökének 70. születésnapja tiszteletére könyvet jelentetett meg a Szent István Társulat. A kötet szerzői között számos kiváló hazai és külföldi szerzői jogász, kolléga található meg, így például Carlos Fernández Ballesteros, Jørgen Blomqvist, Jukka Liedes, André Lucas, Tarja Koskinen-Olsson.

A kötet fülszövegében Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, az alábbiakat írja:

"Ficsor Mihály 70. születésnapja alkalmából a szellemi küzdőtársak, kollégák, tanítványok és tisztelők írásaiból szerkesztett kötet az üstökös magja által keltett és húzott csóvához hasonlatos. Hisszük, hogy hatása azonban e páratlan jelenségnél állandóbb, az egymást követő fiatal szakember-generációk számára önbizalmat és közbizakodást keltően friss és mozgósító marad – különösen fáradhatatlan és ösztönző aktivitásának, állandó javító-jobbító hajlamának köszönhetően.
Így hát a „szellemi tulajdonvédelem”, különösen a szerzők és előadók érdekeinek erősítéséért, a nemzetközi szerzői jogi egyezmények megújítása terén végzett munkájáért „a nemzeti közjó” hazai lovagkeresztjével is elismert nagyrabecsült Barátunkat Händel Tűzijáték zenéje pompás rézfúvós hangzatai felidézésével köszönthetjük méltóképpen.

Con fuoco,
Con festivita


Bendzsel Miklós"

Módosítás dátuma: 2009. augusztus 27. csütörtök, 14:20
 
Apáthy-díj 2009 PDF Nyomtatás
2009. április 20. hétfő, 11:54
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2009-ben ismételten pályázatot ír ki az Apáthy-díjra. A pályázat célja a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok tudományos igényű művelésének elősegítése, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító alap,- szakjogászi vagy posztgraduális képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzése.
Pályázni lehet minden olyan magyar nyelven elkészített szakdolgozattal (diplomamunkával), amely a szerzői jogot, különösen a szerzői jog aktuális kérdéseit, a gyakorlatban felmerült problémáit érinti, illetve a szerzői jognak más jogágakkal vagy társadalomtudományokkal (pl. közgazdaságtan, szociológia) való interdiszciplináris kutatása tárgyában jött létre. A pályázat további feltétele, hogy a szakdolgozatot (diplomamunkát) a 2008/2009. tanév keretében a jogász alapképzés, szakjogász képzés, illetve más posztgraduális képzés keretében nyújtsák be, és a pályázat eredményhirdetéséig nyilvános közlésre sem részben, sem teljes terjedelmében, sem más neve (vagy álnév) alatt még ne kerüljön.
A részletes pályázati kiírás ide kattintva letölthető.
 
ALAI 2009. évi kérdőívére adott válaszok PDF Nyomtatás
2009. március 30. hétfő, 00:00
Az Egyesület nevében Ficsor Mihály és Kiss Zoltán elkészítette és megküldte a válaszokat az ALAI 2009. évi közgyűlésére összeállított kérdőívre.
A válaszok letölthetőek ide kattintva..
Módosítás dátuma: 2009. július 01. szerda, 07:14
 
ALAI 2009. London PDF Nyomtatás
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület elnöksége tájékoztatja az Egyesület tagjait, hogy megnyílt a 2009. június 14-17-e között Londonban megrendezendő ALAI kongresszus honlapja a www.alai2009.org címen. A honlap magában foglalja a programtervezetet, a regisztrációs űrlapot és a kísérő személyek programját, valamint utazási információt is tartalmaz.

Az elnökség határozata szerint az Egyesület az elnök és titkár költségei mellett ugyancsak fedezi két további tag részvételi díját (ami a 2009. március 31-ig történő regisztráció esetén 500 Ł). Az elnökség határozata szerint azok részesülnek a részvételi díj fedezése szempontjából előnyben, akik az egyesületi alap-tagdíjon felül az ALAI-tagság díjkülönbözetét is befizették 2008-ban. A jelentkezéseket az Egyesület e-mail címére ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) kell küldeni; a kijelölésről az elnökség dönt.

Az Elnökség jelen döntéséről a tagokat elsősorban az Egyesület honlapja, illetve az ALAI tagdíjat fizetőket e-mail útján értesíti.
Módosítás dátuma: 2009. április 24. péntek, 09:56
 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Oldal 2 / 3

E.SZER.INT blog